Klímaszörnyek: 4. Fejezet – ZOMBICÉN

Bomló társadalom és szolidáris gazdaság


A „jellegzetes” mai zombinarratívákban a visszataszító élőhalottak a társadalom legelesettebb rétegeit képviselik, a legnyomorultabbakkal, az ellátórendszerből kirekesztettekkel asszociálódnak, sőt, a zombijárvány olykor egyenesen a „migránsveszélyt” érzékelteti. Vagy éppen az eszetlen fogyasztás fokozódását, ami látszólag ellentétben áll az előbb említett jelentésmezővel, végeredményben azonban ugyanúgy a növekedésre épülő gazdasági rendszer sötét oldalának a jellemzését szolgálja.

 

A plazában bolyongó élőhalottak a Holtak hajnalában (1978).

Az olyan posztapokaliptikus zombinarratívák, mint a később tárgyalásra kerülő The Walking Dead sorozat (2010-2022), egyenesen a kapitalizmus végének a vízióját tárják a néző elé, ami ugyanakkor – nem csak a természet kivirágzását érzékeltető látvány alapján! – az ökológiai válság sajátságos „megoldása” is egyben. A The Walking Dead késői évadjaiban a karakterek már nem a ma megszokott világ végetértén siránkoznak, hanem új világ építésébe fognak: olyanba, amely a zombi jelenlét által szimbolizált poszttermészeti keretek közt is élhető, s amelyben közvetlen demokrácia és társadalmi igazságosság uralkodik.

 

A zombijárvány túlélői fenntartható társadalmakba szerveződnek a The Walking Deadben (2010-2022).

A „zombicén” így voltaképpen (a Jason Moore által kapitalocénnek átkeresztelt) antropocén vég(kifejlet)e. A fejezet második felében elemzett filmek ehhez annyit tesznek hozzá, hogy felvetik: nem lehetséges-e, hogy az élőhalottakkal asszociált „kitaszítottak” maguk kínálnak alternatívát? A Cargoban (2017) az ausztrál őslakosok kultúrája mutatkozik reziliensebbnek és működőképesebbnek annál, mint amelyik elnyomta és a világ pusztulását okozta, míg a 2016-os Kiéhezettek a zombijárványt okozó gombával szimbiózist kialakító „másodgenerációs” zombikban látja a társadalmi és gazdasági rendszer megújításának a lehetőségét.

 

A Cargoban (2018) csak az ausztrál bennszülöttek kellően reziliensek az új poszttermészeti világban való fennmaradáshoz.

Ez utóbbi mozzanat már átvezet a következő, mutánsokról szóló fejezethez, hiszen felveti a kérdést: vajon az efféle szörnyfilmek főszereplői azért oly gyakran tinédzserek, mert a film tiniknek szól? Vagy fordítva: azért szól tiniknek, mert a boomerek és felmenőik klímakatasztrófát kiváltó (és fokozó) antropocentrikus szemléletével való szembefordulás nemigen várható mástól, mint a (szükségképp mindig) lázadó legújabb nemzedéktől?