1. Fejezet – BEVEZETÉS


Összefoglalás

A

Biomozi. Ökokritika és populáris film című könyv népszerű, többnyire hollywoodi tömegfilmes alkotások ökokritikai olvasatával ismerteti meg az érdeklődőket. A címben is szereplő terminus, az „ökokritika”, a kultúrkritikai irányzatoknak arra a környezettudatos, természetközpontú válfajára vonatkozik, amelynek nézőpontjából a szóban forgó műveket igyekszem megközelíteni, s amelynek megismerése és elsajátítása talán hozzájárulhat egy olyan szemlélet kialakításához, amely a könyv mögül kibújva, a TV elől felkelve és a moziból való távozás után is a világ fenntarthatóbbá való alakítására ösztönzi a nézőt vagy olvasót.

A klímaváltoztással kapcsolatos aggodalmaknak a médiafigyelem középpontjába való kerülése óta érthető módon megszaporodtak a környezetpusztítást problematizáló nagy költségvetésű filmek. Sokszor ez a téma éppen csak felmerül, nincsen középpontban. Bizonyos, a könyvben részletesen bemutatott allúziók, konnotációk révén és retorikai módszerek segítségével az adott film mégis képes a környezeti érzékenységre rájátszani és azt fokozni. Az ökokritikai interpretáció ezeket a módszereket tárja fel, de azt is segít megérteni, hogy a környezethez való viszonyunk hogyan mérgesedett el ennyire. Ha ugyanis a képi és/vagy narratív kijelentések a megfelelő ökokritikai szakirodalom segítségével a mai természettudományos belátásoknak megfelelő ökológiai és eszme- illetve tudománytörténeti kontextusba kerülnek, a természethez való viszonyunknak a mai krízishelyzethez vezető hagyományai, ezeknek a kultúra egyéb aspektusaival (például a gyarmatosítás történetével vagy a nők helyzetének történeti változásával) való összefüggései szinte önmaguktól kirajzolódnak. És miközben mindez önvizsgálatra és remélhetőleg kritikai távolság kialakítására késztet a természeti és társadalmi kizsákmányolás dicső múltjával és jelen gyakorlatával szemben, talán az sem mellékes, hogy olyan jelentéslehetőségeket tár fel a vizsgált művekben, amelyeknek a felfedezése érdekesebbé teszi magukat a vizsgált – gyakran banálisnak és primitívnek tartott – alkotásokat is. A következőkben jellemző idézeteket hozok a különböző fejezetekből rengeteg színes képpel illusztrálva, amelyek többsége hely és pénzhiány miatt nem jelenhetett meg a könyvben.

Pillanatképek a Bevezetésből:

Spielberg és a Cápa (1975)

„A természet ’uralmi modellje’ magától értetődőnek tekinti az ember elsőségét a természethez képest, amelynek legyőzésében és ellenőrzésében látja a civilizáció értékeit. A múlt századig (a nyugati világban) ez a modell domináns szerepben volt a kulturális képzeletben, és bár presztízse radikálisan visszaesett a romantika természetkultuszának kialakulásával egy időben, a politikában és az ipari szektorban továbbra is nagy befolyással bír. Mint David Ingram bemutatja, a Spielberg rendezte Cápa (1975) számos szempontból ezt a modellt képviseli.(…) Pedig az uralmi modell alapját alkotó antropocentrizmus, miszerint az embert az önreflexióra és a gondolkodásra való képessége a többi létező fölé emeli, és a ’haladás’ menetét is az emberi érdekek kell, hogy meghatározzák, az utóbbi időben erősen megkérdőjeleződni látszik:

 

’Vajon van-e rá történeti bizonyíték, hogy a gondolkodás képessége valamennyire is segített a Föld élőlényein vagy magán a Földön? Amit a legnagyobb eredményünknek tartunk – mint például az építészet, a nukleáris energia lecsapolása, az e-kommunikáció – az valóban látványos, de nem bizonyítja, hogy több az érdemünk, mint más élőlényeké. Az emberi technológia ugyan csökkentette a csecsemőhalandóságot, megnövelte az emberi élettartamot, legyőzte a járványos betegségeket, ugyanakkor viszont a természeti erőforrások kihasználására való képességünket is növelte. És bár ez az embereknek rövid távon jó, mindent összevéve leginkább csak negatív módon járult hozzá az ökoszisztéma integritásához.’(Kyle Ash)” (Biomozi, 26. oldal)

 

A Koponya-szigetben (Jordan Vogt-Roberts, 2016) az óriásgorilla azért üti le a helikoptert, mert az feldúlta az általa védett sziget békés életét és lakói biztonságát fenyegette.

„Az ökoparadigma alakulásának szempontjából a 2016-os Kong: Koponya-sziget és a korábbi King Kong filmek összehasonlítása kifejezetten revelatív. (…) A Koponya-szigetben Kong nem terrorizálja a szigetlakókat, hanem megvédi őket egy „még rosszabbtól”, ami alatt a történet szerint egy prehisztorikus eredetű dinoszaurusz-féleség értendő. A narratíva alapján azonban bízvást mondható, hogy a (nyugati) civilizáció is hozzáértendő ehhez a „legrosszabbhoz”. Többször, nyomatékosan hangzik el a filmben, hogy a helikoptereket földhöz vágó, dühöngő, gyilkos Kong csak az élőhelyét védte a betolakodóktól, akik az ismeretlen terep felmérése során lelkiismeret-furdalás nélkül dobnak le bombákat, dúlják fel a földet és robbantják fel ártalmatlan állatok tömegeit.

Ebben a történetben nem Kong a (férfi)szexualitás bestiális és szadista aspektusainak megtestesítője, hanem az amerikai katonák és (ál)tudósok, akik a (tagadott) vietnami vereség által okozott frusztrációt próbálják kompenzálni a bombázás erőfitogtatásával és a szinte Vietnam-allegóriaként is felfogható, dzsungel borította sziget meghódítására irányuló törekvésükkel. A történet eddigi feldolgozásaitól váratlan, az ökológiai paradigma alakulását tekintve viszont nagyon is várható fordulattal a Koponya-sziget „sárga” őslakosai ezúttal Konggal együtt az Avatar kék bőrű humanoidjai által képviselt fenntartható életmód egy új fantáziáját kínálják.” (Biomozi, 19-20. oldal)

 

A pirosruhás nő a Mátrixból (1999) az őt “konstruáló” program előtt (manipulált fotó)

„Míg a szimulált világban látszólag elkülönülő entitásokként értjük meg magunkat és másokat, a programról mutatott kép összemosódó hullámokban vonuló jeleket mutat: a néző számára itt nincs radikális különbség a ’nő’-t definiáló jelek és a többi között. A figura itt nem különül el olyan radikálisan a ’környezetétől’, mint ahogyan azt a mátrixon belül hisszük. Sőt mi több, nőnek is csak ott látjuk, bár az ehhez szükséges definitív jegyeket nyilvánvalóan a programtól kapja. (…) Programnyelvi megjelenítése nagyon hasonló ahhoz, ahogyan Harold Fromm írja le a környezetétől elválaszthatatlan egyén ’mai tudásunknak megfelelő’ képét. Ráadásul Fromm éppen a legújabb, digitális filmkészítési technikákkal érzékelteti ezt a képet, amikor a megértés érdekében a ’time-lapse videóhoz’ hasonlítja azt:

 

‘a környezet jelen tudásunk szerint végtelen hullámokban áramlik rajunk keresztül – ha egy mikroszkopikus time-lapse videón nézhetnénk magunkat, vizet, levegőt, ételt, mikrobákat és toxinokat látnánk belépni a testünkbe, hogy azután a felhasznált anyagokat kilélegezzük és kiürítsük oda, ahonnan jöttek.’

 

Lehet, hogy a virtuális valóság csak illúzió, de az is lehet, hogy olykor érzékletesebben mutatja be a biológiai valóságot, mint a mindennapok tapasztalata.”  (Biomozi, 42. oldal)